437 tag




 

 

Segítség az Orvostudakozó használatához

 

 

Bevezetés kezdőknek

 

Napjainkban az információközlés és a kapcsolattartás, kapcsolatépítés egyik fontos színterét képezik az Internet nyújtotta lehetőségek. Számos weboldal jött létre annak érdekében, hogy kapcsolatot tartson az orvostársadalom tagjai valamint a páciensek között. A lap egyik legjelentősebb eleme, hogy az orvosokon kívül a gyógyítás iránt elkötelezett szakemberek is regisztrálhatnak. A folyamatosan bővülő szakterületeknek köszönhetően a pácienseknek lehetősége nyílik mind tágabb körben megoldást találni az éppen aktuális kérdéseikre.

A weboldal szolgáltatásai orvosok és szakemberek számára csak regisztrációval, páciensek és érdeklődők részére pedig regisztráció nélkül is elérhetőek.

A regisztrált orvosok illetve szakemberek kialakíthatják teljes szakmai profiljukat, amely alapján a látogatók könnyen rájuk találhatnak. Ezen felül az oldal alkalmat nyújt az orvosok és szakemberek közötti kommunikációra, legyen az akár szakmai témájú, akár a magánszférát érintő (pl. régi munkatársak felkutatása).

A weboldal jelentős részét képezi az állás modul, amelynek segítségével a regisztrált felhasználók álláshirdetést adhatnak fel, valamint meghirdetett állásra jelentkezhetnek.

Az érdeklődők számára az oldal regisztráció nélkül is elérhető. A látogató a különböző keresési feltételek alapján néhány másodperc alatt informálódhat. A gyorskeresést úgy alakítottuk ki, hogy az egyik mezőben kizárólag az orvosok közötti keresés valósuljon meg, a másik mezőben pedig lehetőség kínálkozik az összes szakember közötti keresésre.

Fontosnak tartjuk az Orvostudakozó folyamatos fejlesztését, a közeljövőben újabb modulok beillesztésére fog sor kerülni.

 

 


 

Szolgáltatások regisztráció és belépés nélkül

 

Célunk egy olyan integrált rendszer elkészítése volt, amely információt szolgáltat a szakembert kereső felhasználók részére. A felhasználók regisztráció nélkül, azonnal használni tudják az oldal szolgáltatásait. Ez különösen akkor hasznos, ha gyors orvosi segítségre van szükség. A kizárólag tájékozódó felhasználók részére nem szükséges a regisztráció.

 

 

Orvos keresés

 

Az Orvostudakozó egyik fő funkciója a különböző szempontok szerinti keresés, melyet mind a látogatók, mind a regisztrált felhasználók elérhetnek. Bármelyik aloldalra is navigáljon a felhasználó, a gyorskeresők mindig láthatóak maradnak.

Orvosok keresésére a bal oldalon található mezőt használhatja. A mezőbe több szót is beírhat, melyeket szóközzel kell elválasztani. A Keres gombra kattintva megjelennek a keresési találatok.

 

 

Orvos válaszol

 

Szakorvosainktól gyorsan és ingyen választ kaphat egészségügyi témájú kérdéseire. A megadott témakörökben tehet fel kérdéseket. Mivel az Orvostudakozó automatizált jelentkezést biztosít a szakértőknek, a témakörök folyamatosan változhatnak, bővülhetnek. Egy szakterületet akár több szakorvos is képviselhet.

2008. február 5-től a következő automatikus szabályozás van érvényben:

 

• A szakértőnek - ha másképpen nem rendelkezik - legfeljebb 100 megválaszolatlan kérdése lehet. Újabb kérdéseket nem lehet feltenni, amíg a szakértő nem válaszolja meg a korábbi kérdéseket.

• Szintén nem tehető fel kérdés, ha a szakértőnek három napnál régebbi megválaszolatlan üzenete van.

• A szakértői elérhetőség automatikusan átkerül az archívumba, ha van olyan üzenet, amely több, mint három hete nincs megválaszolva.

 

A szakértői tevékenység térítésmentes, önkéntes, bármikor lemondható. Ellenszolgáltatás nem kérhető érte. A tevékenység lemondása esetén a régi kérdések és válaszok az archívumban találhatóak meg.

 

 

Szakember keresés

 

Szakemberek keresésére a jobb oldalon található mezőt használhatja. A mezőbe több szót is beírhat, melyeket szóközzel kell elválasztani. A Keres gombra kattintva megjelennek a keresési találatok.  

 

 

Szakember válaszol 

 

Az Orvos válaszol modulnak megfelelően működik, azonban a programban főként diplomás egészségügyi, bölcsész szakemberek vehetnek részt.

 

 

Intézmény keresés

 

Az Intézmények menüponttal azon települések listája érhető el, melyekben regisztrált intézmények találhatóak. A település neve mellett az intézmények találati száma olvasható. Az intézményi találati lista a település linkjére kattintva érhető el.

Az Orvosegyetemek és Iskolák menüponttal azon települések listája érhető el, ahol a regisztrált intézményt legalább egy orvos vagy szakember - végzésének helyeként - megadta. A település neve mellett a tanintézmények találati száma olvasható. A találati lista a település linkjére kattintva érhető el.

 

 

Állás

 

Meghirdetett állások: Az oldalon végzettségek szerinti csoportosításban az aktuálisan megpályázható álláshirdetések között tallózhatunk. Minden hirdetés tartalmazza a feladó linkjét és a feladás dátumát. Az állást kínáló és az újabb aprók feljebb jelennek meg.

Állás iránt érdeklődők: A szakember a személyes adatok kitöltéseskor megadhatja, hogy állásajánlatokkal megkereshető-e, ennél fogva itt álláshirdetéseket nem, csupán egy karok és végzettségek szerint csoportosított településnév alapján rendezett szakember listát tudunk megjeleníteni.

Regisztrációt követően munkaadóként és munkavállalóként is feladható hirdetés.

 

 

Praxisjog

 

A praxisjogi engedély egy meghatározott területen történő háziorvosi, illetve szakorvosi ellátás végzésére jogosít.

 

Eladó praxisjog: Az oldalon orvosi szakterületek szerinti csoportosításban az aktuálisan megvásárolható praxisjogok között tallózhatunk. Minden hirdetés tartalmazza a feladó linkjét és a feladás dátumát. Az újabb aprók feljebb jelennek meg.

Csak regisztrációt követően adható fel praxis hirdetés.

 

 

Ingyenes (Nem üzleti) Tagság regisztrációja

 

Nem üzleti Tag lehet teljesen ingyenesen, térítés nélkül minden olyan természetes magánszemély, aki az Orvostudakozó oldalt gazdasági haszonszerzés céljából nem kívánja használni.

A regisztrálók kizárólagos köre:
Orvosok
Egészségügyi szakdolgozók
Orvoskari elméleti intézetek doktorai
Orvostanhallgatók, gyógyszerészhallgatók
Orvosi, egészségügyi könyvtárban dolgozó könyvtárosok

 

A regisztráció feltétele az űrlapon lévő kötelező mezők kitöltése, a felhasználási feltételek és az általános szerződési feltételek elfogadása. Kötelező a név, nem, e-mail cím, település, végzettség, születési idő, anyja neve és jelszó megadása. Orvosoknak a Dr. bejelölőnégyzet és a pecsétszám is kötelező mezőnek számít.

A mezők kitöltésére vonatkozó követelmények a következők: ha a regisztrált felhasználó orvos, akkor a Dr bejelölőnégyzet kiválasztása és a Pecsétszám kitöltése szükséges. A Professzor bejelölőnégyzet csak a Dr megadása után használható. A név mezőben kell megadni a teljes nevet. A nem megadása kötelező, a választás kényszerített, mivel nincs alapérték. Ezt követi a mások elől rejtett regisztrációs e-mail cím. Az Egyik végzettsége legördülő lista csak a Dr kiválasztása után tartalmazza az orvosi végzettségeket.

Ha a kötelezően kitöltendő mezők eleget tesznek a követelményeknek, akkor a Tovább gombra kattintva még egyszer leellenőrizhető a megadott adatok helyessége. A Vissza gombbal további módosítást lehet eszközölni, az Elküld gomb pedig ténylegesen továbbítja a regisztrációs adatokat a szerverre, valamint elküldi az aktiválásra jogosító e-mailt a felhasználó postafiókjába. Amíg a felhasználó nem aktiválja a hozzáférését, a belépéskor a 'Kérjük, hogy az e-mailben kiküldött aktiváló hivatkozással érvényesítse regisztrációját' üzenetet fogja megkapni.

 

 

Üzleti Tagság regisztrációja

 

Üzleti Tagságot abban az esetben igényeljen, ha az Orvostudakozó oldalt gazdasági haszonszerzésre is kívánja használni.

A regisztrálók kizárólagos köre:
Egészségügyi profilú cégek, alapítványok vezetői és humán erőforrás menedzserei
Orvosok
Egészségügyi szakdolgozók
Orvoskari elméleti intézetek doktorai
Orvostanhallgatók, gyógyszerészhallgatók
Orvosi, egészségügyi könyvtárban dolgozó könyvtárosok

 

A regisztráció feltétele az űrlapon lévő kötelező mezők kitöltése, a felhasználási feltételek és az általános szerződési feltételek elfogadása. Kötelező a név, nem, e-mail cím, település, végzettség, születési idő, anyja neve, számlázási adatok és jelszó megadása. Orvosoknak a Dr. bejelölőnégyzet és a pecsétszám is kötelező mezőnek számít.

A mezők kitöltésére vonatkozó követelmények a következők: ha a regisztrált felhasználó orvos, akkor a Dr bejelölőnégyzet kiválasztása és a Pecsétszám kitöltése szükséges. A Professzor bejelölőnégyzet csak a Dr megadása után használható. A név mezőben kell megadni a teljes nevet. A nem megadása kötelező, a választás kényszerített, mivel nincs alapérték. Ezt követi a mások elől rejtett regisztrációs e-mail cím. Az Egyik végzettsége legördülő lista csak a Dr kiválasztása után tartalmazza az orvosi végzettségeket.

Ha a kötelezően kitöltendő mezők eleget tesznek a követelményeknek, akkor a Tovább gombra kattintva még egyszer leellenőrizhető a megadott adatok helyessége. A Vissza gombbal további módosítást lehet eszközölni, az Elküld gomb pedig ténylegesen továbbítja a regisztrációs adatokat a szerverre, valamint elküldi az aktiválásra jogosító e-mailt a felhasználó postafiókjába. Amíg a felhasználó nem aktiválja a hozzáférését, a belépéskor a 'Kérjük, hogy az e-mailben kiküldött aktiváló hivatkozással érvényesítse regisztrációját' üzenetet fogja megkapni.

 

 

 

Szolgáltatások orvosoknak, szakembereknek

 

A regisztrált szakemberek részére több olyan funkció is készült, mely a saját praxis, a rendelések hirdetésére, továbbá a szakmai kapcsolatépítésre és kapcsolattartásra szolgál.

 

 

Profilom menü

 

A szakemberhez közvetlenül kapcsolódó adatok megadására a Profilom menüszelet hivatott, mely csak belépés után jelenik meg.

 

 

Személyes adataim menüpont

 

Az első belépést követően a szakember előtt a személyes adatok megadására szolgáló űrlap jelenik meg. Ezek az adatok a későbbiekben is tetszés szerint módosíthatóak. A Név, Jelszó és a Regisztrációs e-mail cím, valamint orvosok esetében a Pecsétszám törlésére nincs mód.

Az Állásajánlatok érdekelnek jelölőnégyzettel a felhasználó megadhatja, hogy állásajánlatokkal megkereshető-e. Álláshirdetéseket az Állás menü alatt lehet feladni.

Ha a regisztrált felhasználó orvos, akkor a Dr bejelölőnégyzet kiválasztása és a Pecsétszám kitöltése szükséges. A Professzor bejelölőnégyzet csak a Dr megadása után használható. A Név mezőben a regisztrált név jelenik meg. A Születési év megadása opcionális. Ezt követi a mások elől rejtett Regisztrációs e-mail cím. A Publikus e-mail cím alapesetben megegyezik a regisztrált e-mail címmel, azonban kívánság szerint módosítható vagy törölhető. Telefonszám, Fax és Mobiltelefonszám megadása nem kötelező. A Skype, MSN és a Weboldalak kitöltése is opcionális. Lehetőség kínálkozik az elérhetőségek két szintű priorálására.

A jelszó cseréje funkció is ezen az aloldalon keresztül valósítható meg, a régi és az új jelszó kétszeri bevitelével. Az oldal alján található Megjelenés a keresőben linkkel ellenőrizhetjük saját keresési találatunkat. A regisztráció végleges törlését a lap alján kezdeményezhetjük.

 

 

Fénykép menüpont

 

Minden regisztrált felhasználó feltölthet önmagáról egy JPEG formátumú fényképet. A maximális feltölthető képméret 8 MB, mely automatikusan át lesz méretezve. Kérjük, hogy ne teljes alakos, hanem portré (igazolvány) fotót válasszon!

 

 

Új végzettség felvitele menüpont

 

A menüpont elsődlegesen egészségügyi végzettségek megadására szolgál. Az első megadott EÜ végzettség után nem EÜ végzettségek is felvihetőek (pl.: jogász, vegyész). A regisztráció során kötelezően bekért végzettség még további héttel bővíthető. A végzettség megadásakor az első lépés a kategória előválasztása. A következő végzettségkategóriák közül lehet választani: Általános orvosi végzettségek; Fogorvosi végzettségek; Gyakornokok; Hallgatók; Egyéb egészségügyhöz kötődő végzettség; Más végzettségek . Ezután frissül a megnevezéseket tartalmazó legördülő menü, melyből kiválasztható a kívánt végzettség, majd meg kell adni a végzés évét (hallgatók és gyakornokok esetén a kezdés évét), és orvosok, hallgatók esetén az Intézményt is (ország és település kiválasztását követően). Az ország és város legördülőkben csak azok a rekordok szerepelnek, melyekben ténylegesen van legalább egy iskola. A fenti mezők mind kötelezőek, ezenfelül orvosok részére egy további mező, a Fokozat - igény szerint - kiválasztható. Az első végzettség mentése után a felhasználó tíz pontot kap.

 

 

Végzettségeim menüpont

 

A korábban rögzített végzettségek módosítására és törlésére használható a végzettségeim menüpont. A szakember saját végzettségeit a felvitel idejének megfelelően sorszámozva találja. A különböző kategóriájú végzettségekre érvényes minden az Új végzettségek során ismertetett szabály. Az utolsó végzettség is törölhető, ilyenkor a Nincs megadva végzettség olvasható a keresési találat második sorában, mellyel egyidejűleg a kapott pont is elvételre kerül.

 

 

Intézmény regisztrálása menüpont

 

Ezen az oldalon minden Üzleti Tagsággal rendelkező szakember regisztrálhat egy intézményt az adatbázisba. Az intézmény megnevezésének (lehet maga a cég neve is) megadása kötelező. Ezek után szükséges a magán és állami szféra közötti választás továbbá az intézmény típusának (rendelő, kórház, intézet, egyéb vállalkozás) megjelölése. Megadható az intézményhez három webcím és egy e-mail cím. A település megadása kötelező a következő lépcsőben: (ország, megye, település, kerület). Megye és kerület nem minden esetben választható az adott országnál és településnél. Megadható az intézményhez cím, melynél a közterület típusának kiválasztása egy előre feltöltött szótártáblából történik. Az irányítószám és a telefonszám megadása kötelező, míg a fax, mobiltelefonszám, Skype és MSN kitöltése opcionális. Lehetőség van 19 db nyelvet csatolni az intézményhez. Az itt megadható nyelv nem feltétlen azonos a regisztráló szakember nyelvtudásával. Jelen esetben olyan nyelvtudások megadása javallt, melyeken az intézmény (recepció, kontaktszemély) fogadni tudja pácienseit, vendégeit, vásárlóit. Az űrlap végén megadható a parkolás, a megközelítés, valamint lehetőség van az intézmény részletes bemutatására is. A Mentés gomb a módosítások érvényesítésére szolgál, ekkor kerülnek a kitöltött adatok a szerverre.

 

 

Intézmény fénykép menüpont

 

Az Üzleti Felhasználó által regisztrált intézményhez feltölthető egy JPEG formátumú fénykép. A maximális feltölthető képméret 8 MB, mely automatikusan át lesz méretezve.

 

 

Munkahelyem menüpont

 

A felhasználónak lehetősége van arra, hogy legfeljebb három munkahelyét listákból kiválassza. (Ha az adott város és kerület listája nem tartalmazza az intézményt, akkor kibővítheti azt az intézmény regisztrálásával. Leggyakrabban akkor van szükség egy intézmény regisztrálására, ha az saját vállalkozása. A magyarországi kórházak már szerepelnek az adatbázisban.)

A munkahelyem menüpontra kattintva először három lehetőség közül kell választani, attól függően hogy a szakember rendelést, szaküzletet (pl. patikát) vagy egy általános munkahelyet szeretne megadni.

  Rendelés esetén először a rendelés megnevezése szükséges, majd a rendelő kiválasztása a legördülő listából. Az intézménylista tartalma Budapest esetén a kerület megadásával szűkíthető. Ezután lehetőség van az épület, emelet és az ajtó kitöltésére. A bejelentkezés módját (lehetséges, kötelező, nem lehetséges) minden esetben ki kell választani. Végül a rendelési idő adható meg napi bontásban megjegyzésekkel.

  Szaküzlet vagy patika típusú munkahely megadásánál természetesen nincs rendelés megnevezése mező és nincs bejelentkezési mód sem. A rendelési idő helyett pedig nyitva tartást lehet kitölteni.

  Általános munkahely megadása lehetséges mindenki számára, aki nem szeretne rendelési időt vagy nyitva tartást megadni. Ebben az esetben az időtáblázat nem jelenik meg.

Mentés után az intézményi adatlap munkatársak dobozában már megjelenik a munkahelyet megadott felhasználó is. A kitöltött mezők számának függvényében a szakember legfeljebb harminc pontot szerezhet. A három megadható munkahely közül a legtöbb pontszámot elértet vesszük figyelembe.

 

 

Bemutatkozásom menüpont

 

A szakembernek itt kínálkozik lehetősége, hogy pár mondatban összefoglalja szakmai tevékenységét. A megadott adatmennyiségtől függően maximum húsz pont gyűjthető.

 

 

Nyelvtudásom menüpont

 

A menüpont lehetővé teszi nyolc darab nyelvtudás megadását, azok későbbi módosítását és törlését. A nyelvek legördülő menüből választhatóak ki. Minden nyelvhez megadható tudásszintek a következők: alapszintű, önálló, mesterfokú, anyanyelvi nyelvhasználó. Ezenkívül rögzíthető a nyelvvizsga fajtája: nincs, alapfokú, középfokú, felsőfokú.

 

 

Adatlapom menüpont

 

E menüpont szolgál a saját adatlap megtekintésére. Az Adatlapokról írtak erre a menüpontra is érvényesek.

 

 

Beállítások menüpont

 

Több funkció érhető el ebből a menüpontból. Beállítható, hogy milyen eseményekről kérünk tájékoztatást: e-mail küldése bejelölés esetén, az e-mail küldése belső üzenet küldése esetén és a hírlevél küldés. Ezután részletesen beállíthatja adatvédelmi elképzeléseit. (Kérjük jelezze szerkesztőségünknek, amennyiben az Ön egyik személyes adata az Ön beállításainak ellenére vagy az oldal hiányosságából adódó beállíthatatlanság miatt mégis kikövetkeztethető.) A változásokat a Mentés gombbal lehet érvényesíteni.

 

 

Napló menüpont

 

A Profilom menü utolsó menüpontjában információt kapunk a jelenlegi belépés idejéről, az előző belépés idejéről, a munkahely módosításának idejéről és a regisztráció dátumáról.

 

 

 

Üzeneteim menü

 

Beérkezett üzeneteim menüpont

 

Az üzenetek érkezési sorrendben visszafelé jelennek meg a három oszlopból álló ( érkezett, feladó, tárgy ) listában. Az adott sorra kattintva megtekinthetjük a levél és — amennyiben már válaszoltunk — a válasz tartalmát. Egy új beérkezett üzenet elolvasását követően két lehetőség között lehet választani. Vagy a megfelelő link lenyomása után válaszolunk az üzenetre, vagy lezárjuk a párbeszédet. Ezzel a megjelenítési technikával és a levelek ilyen jellegű összekapcsolásával jól áttekinthetővé válnak az üzenetek, továbbá biztosított az olvasatlan és megválaszolatlan üzenetek szem előtt tartása a főlapon elhelyezett emlékeztetőkkel. A kibontott sor végén a partner adatlapjának linkje is elérhető.

  Egy üzenet állapotára az előtte lévő ikon utal, mely megkülönbözteti az olvasatlan (piros csukott boríték), az olvasott (zöld nyitott boríték) és a megválaszolt (zöld pipa) üzeneteket.

 

 

Elküldött üzeneteim menüpont

 

Az Elküldött üzeneteim között megtalálhatjuk mind az adatlapokon keresztül küldött belső üzeneteket, mind a beérkezett üzenetekre adott válaszokat. Az adott sorra kattintva megtekinthetjük a levél tartalmát és a partner adatlapjának linkjét.

 

 

Rendszerüzenetek menüpont

 

A Rendszerüzenetek között a kapcsolatépítés során keletkező üzeneteket találhatjuk meg. Az adott sorra kattintva az mindössze olvasottá válik, az üzenetnek nincs tartalmi része, a lényegi információt a tárgy tartalmazza. Az olvasatlan rendszerüzenetek nem befolyásolják az emlékeztetőket.

 

 

 

Ismerőseim menü

 

A kapcsolatépítés talán legnagyobb előnye, hogy természeténél fogva cselekvést igénylő folyamat. Egy jó kaland, sosem tudjuk hova vezet. Egy friss felmérés szerint a személyes kapcsolatépítés kulcsfontosságú az álláskeresők körében. Az álláshirdetések nagy százalékát nem hirdetik meg a cégek olyan forrásban, amihez könnyen hozzá lehetne férni.

Az Orvostudakozó lehetőséget ad kapcsolatépítésre, mellyel összefüggésben nyomon követhető a kapcsolat pillanatnyi állapota.

 

 

Ismerőseim menüpont

 

Listát kapunk az összes ismerősünkről, függetlenül attól hogy melyik fél kezdeményezte a kapcsolatot és melyik hagyta jóvá. Az itt megjelenő keresési találatok formátuma megegyezik egy egyszerű keresés formátumával. A találatokról az adatlapokra lehet átjutni.

 

 

Ismerősnek jelöltek engem menüpont

 

Listát kapunk az összes olyan szakemberről, akik ismerősnek jelöltek minket. Az

adatlapra klikkelve visszaigazolhatjuk a bejelölést.

 

 

Ismerősnek jelöltem őket menüpont

 

Listát kapunk az összes olyan szakemberről, akit ismerősnek jelöltünk.

 

 


Állás menü

 

Az állás és praxisjog hirdetések kifejezetten egy célközönségnek szólnak. Munkaadóként és munkavállalóként is feladható hirdetés, továbbá a személyes adatok megadásakor jelezhető az állásajánlatok iránti általános érdeklődés, mely egy megfelelően kitöltött adatlappal kombinálva már felkeltheti a munkaadó figyelmét.

 

 

Új állás meghirdetése menüpont

 

Jelenleg az Üzleti Felhasználók adhatnak fel korlátlan számú hirdetést, a Nem üzleti Felhasználók összesen egy darab állás vagy praxisjog hirdetést adhatnak fel. Az azonnali megjelenítéshez nem kell más, mint a végzettség kiválasztása, a szövegmező kitöltése és Meghirdetés gomb lenyomása.

 

 

Saját hirdetések karbantartása menüpont

 

Minden korábban megadott saját hirdetés módosítható és törölhető. A listában a feladás sorrendjében jelennek meg az aprók.

 

 


Praxisjog menü

 

A praxisjogi engedély egy meghatározott területen történő háziorvosi, illetve szakorvosi, fogszakorvosi ellátás végzésére jogosít.

 

 

Eladó praxisjog menüpont

 

Az oldalon orvosi szakterületek szerinti csoportosításban az aktuálisan megvásárolható praxisjogok között tallózhatunk. Minden hirdetés tartalmazza a feladó linkjét és a feladás dátumát. Az újabb aprók feljebb jelennek meg.

 

 

Új eladó praxisjog meghirdetése menüpont

 

Jelenleg az Üzleti Felhasználók adhatnak fel korlátlan számú praxisjog hirdetést, a Nem üzleti Felhasználók összesen egy darab állás vagy praxisjog hirdetést adhatnak fel. Az azonnali megjelenítéshez nem kell más, mint a végzettség kiválasztása, a szövegmező kitöltése és a Meghirdetés gomb lenyomása.

 

 

 

Aktiválás

 

A regisztrációt követően a regisztráció során megadott e-mail címre érkezni fog egy elektronikus levél, amelyben található hivatkozással a hozzáférést a felhasználónak a rendszer használatba vételéhez aktiválnia szükséges. Akkor is kaphat ilyen e-mail üzenetet, ha valaki más regisztrált Ön helyett a rendszerbe. Ez esetben ne aggódjon, az oldalon nem fognak megjelenni adatai.

 

 

 

Belépés

 

A rendszerbe való belépés kizárólag a kezdőlapról történhet, a regisztráció során korábban megadott e-mail cím és jelszó begépelésével. Ha a bevitt adatok valamelyike nem megfelelő, akkor a sikertelen belépést a hibás e-mail vagy jelszó üzenet jelzi a felhasználónak.

 

 

 

Elfelejtett jelszó

 

Ha a felhasználó elfelejtette jelszavát, a belépő doboz alatt lévő hivatkozásra kattintva kérhet jelszó-emlékeztetőt. Amennyiben regisztrált e-mail címről van szó, a rendszer az itt megadott címre az adatbázisban tárolt jelszót elküldi.

 

 


Adatlapok

 

Személyes adatlap

 

Az adatlap az a felület, melyen a szakemberek által megadott és az újonnan előállt információ koncentrálódik.

Kizárólag belépett felhasználók láthatják az adatlap bal felső területén a belső üzenet küldésére használható linket, a felhasználó ismerőseire mutató hivatkozást továbbá az adatlapi felhasználó és a belépett felhasználó kapcsolatát (Ön ismerősöm). Az adatlap jobb felső részén található a szakember fotója (amennyiben feltöltött). Közvetlen a fotó alatt található a szakember neve és végzettségei, a regisztráció és az utolsó belépés ideje valamint az adatlap látogatottsága. Az adatlapon található minden más információ táblázatban és cellákban jelenik meg.

Az első táblázat a Bemutatkozást jeleníti meg továbbá a szakember állásajánlatok iránti érdeklődését jelzi.

Az második táblázat (Elérhetőségeim) a korábbi megadástól függően feltünteti a szakember telefonszámát, mobiltelefonszámát, e-mail címét, legfeljebb három Web címet, Skype és MSN azonosítóját és fax számát. Ha meg lett adva, a táblázat alsó cellája a javasolt megkeresési módokra hívja fel a figyelmet. Azokat a regisztrált felhasználókat, akiknek az adatlapja semmilyen elérhetőséget nem tartalmaz, csak a rendszerbe regisztrált felhasználók érhetik el belső üzenet küldésével.

A harmadik táblázat a munkahely, rendelés vagy nyitva tartással kapcsolatban nyújt információt, attól függően hogy a szakember — adatainak megadása során — melyiket választotta. Először az intézmény nevét, címét majd a rendelés megnevezését látjuk. Az intézmény nevére kattintva az intézmény adatlapjára jutunk.

A negyedik táblázat (Végzettségeim) felsorolja a felhasználó beállított végzettségeit. Az adatlapon a végzettségek felsorolása a felhasználó által megadott sorrendben történik.

Az ötödik táblázat (Nyelvtudásom) tartalmazza a felhasználó beállított nyelvtudásait.

 

 

 

Intézményi adatlap

 

Az intézményekről rendelkezésre álló információk az intézményi adatlapokon tekinthetők meg. Az adatbázisba a magyarországi kórházak és az európai orvosegyetemek és azok adatai fel lettek töltve, további kezelésüket az Orvostudakozó adminisztrátora végzi el. Ezen kívül minden Üzleti Tagsággal rendelkező szakember regisztrálhat egy intézményt (jellemzően egy saját vállalkozást), melynek adatlapja azonnal elkészül és bárki számára látható. Az adatlap (intézményi adatok) módosítására csak az adatlap kezelője jogosult. További intézmény (vállalkozás, rendelő) regisztrálására is van lehetőség. Kérjük, tekintse meg médiaajánlatunkat.

Amennyiben feltöltöttek az intézményhez fotót, az a jobb felső sarokban látható, közvetlenül az intézmény neve, az adatlap látogatottsága és a kezelő linkje fölött. Az első táblázat tartalmazza az elérhetőségeket. Ezt követi az intézmény munkatársainak és a rendelések listája. Egyetemek esetén ezután a végzettek tablója következik, feltüntetve az itt végzett orvosokat abc sorrendben. Szintén csak az egyetemi adatlapokon látható az orvostanhallgatók és gyakornokok listája. Egyéb tanintézmények esetén a végzettek tablója és a hallgatók listája fog megjelenni. Az intézmény bemutatása, a megközelítés és a parkolás információi olvashatóak az adatlap végén.

 

 

 

hirdessen itt
Fogorvosinfo
©2007-2010 Fogorvostudakozo - Minden jog fenntartva!